Csemeték
Tizennégy éve született meg első lemezünk. Azóta is minden dalunk és koncertünk változatlan célja,
hogy bemutassuk Isten szeretetét és jóságát.
Nagy öröm számunkra hogy énekeink nem csak a gyerekek körében népszerűek,
hanem egyre több felnőtt is szívesen énekel velünk, és látogat el koncertjeinkre.
Dalaink a mai kor ízlésének megfelelően, gyerekek és felnőttek számára is könnyen emészthető formában szólalnak meg. Szövegükben és dallamvilágukban modernek,
de mondanivalójuk egyetlen dal erejéig sem térnek el az évekkel ezelőtt meghatározott céltól:
CSAK Jézus! Érte, Róla, Miatta.
Hajrá Csemik!